Tantárgyak

Alaptantárgyak

Magyar nyelv és irodalom

A Veritas Magyarországon működik, vagyis elengedhetetlen, hogy tanulóinkat magas szinten megismertessük a magyar nyelv rendszerével, nyelvhasználati jellemzőivel és a magyar irodalmi kánon legfőbb alkotásaival. A képzés a magyar nyelv és irodalom középszintű érettségi vizsga követelményeihez van igazítva.

Angol nyelv és irodalom

A magyar első idegen nyelvi kimeneti és tartalmi előírások teljesítése a Veritasban már a 10. évfolyam végére meg kell, hogy valósuljon. A KER szerinti C1 nyelvi szint elérése és ennek nyelvvizsgával történő bizonyítása továbbhaladási feltétel. Éppen ezért, a középiskolai évfolyamokon a kötelező óraszámok csökkentése valósulhat meg. Ezért a 10., 11. és 12. évfolyamon az előírt heti 4 óra helyett 2 órában tanítjuk a tárgyat.

Modern idegen nyelvek

Második idegen nyelvnek a diákok a spanyol nyelvet vagy a német nyelvet választhatják 9. évfolyamtól. A magyar kerettantervhez hasonlóan és annak megfelelően rendeződik minden esetben a tartalom, de a tapasztalat az, hogy az első idegen nyelvi magas kimeneti követelmény, az első idegen nyelven tanított tantárgyak magas száma a második idegen nyelvre is hatással van, vagyis az elvárásokhoz képest tempósabb a fejlődés.

Latin nyelv és kultúra

A Veritasban a latin nyelv A2-es szintű ismerete mellett a művelődési és szövegfeldolgozási elemek is hangsúlyt kapnak, sokszor interdiszciplinárisan, is egyéb órákon (történelem, logika, retorika).
A latin nyelvvel való foglalkozás fejleszti a tanulók anyanyelvi kommunikációs kompetenciáját a nyelvészeti fogalmak rendszerszerű használata, a szövegek többrétegű jelentésének felfedezése, a pontos és stílushű fordítások készítése révén.
A latin nyelv esetében az idegen nyelvi kompetenciát írott szövegek olvasásával és értelmezésével fejlesztjük. A latintanulásban nagy szerepe van a szövegszerkesztés logikai vizsgálatának. E tevékenység során megerősödnek a matematikaihoz hasonló logikai kompetenciák: az analizáló és szintetizáló képesség, a fogalmakra épülő összefüggések keresése, az érvek láncolatának követése. Ezek segítik majd a tanulókat a jelenségek megértésében, a problémák megoldásában az élet különböző területein.

Történelem és földrajz

Az évek során bővítjük a diákok történelmi és földrajzi ismereteit, a két tárgyat integráltan oktatjuk (nem csak a történelem órákon, l. Omnibus). A helyi történelemmel és földrajzzal kezdjük meg az első osztályt, majd fokozatosan tágul a fókusz. Célunk, hogy „életre keljen” a történelem és a földrajz diákjaink előtt a változatos forráshasználattal, így gyakorlati elemekkel színesítjük az órákat. Átfogó, de nem felületes ismertet adunk a tanulóknak a nyugati társadalmakról, jelentős vezetőikről és gondolkodóikról, mozgalmaikról, valamint a kereszténység növekedésében betöltött egyedülálló szerepükről.

Természettudomány

A Természettudományok (Science) interdiszciplinális tantárgyunk lehetőséget nyújt arra, hogy a hagyományosan külön tantárgyak keretein belül oktatott témakörök összehangoltan, átfedésektől mentesen legyenek bemutatva, elősegítve az összefüggések megértését. Például a természetföldrajz ősrobbanástól a naprendszer kialakulásán át a Föld lemeztektonikai mozgásainak témaköreihez szorosan kapcsolódik a fizika modulban oktatott erők, mágnesesség, a kémia modulban oktatott atomszerkezet, és a radioaktivitás – a biológiában oktatott radioaktív kormeghatározás, valamint a biológia témaköréből a körforgások. A biológia, kémia és a fizika tudományos tartalmai számos kísérlettel, labormunkával színesítve, projektek segítségével mélyülnek olyan tudássá, amely feltárja diákjaink előtt a teremtett világ csodálatos rendjét.

Matematika

Célunk, hogy gondoskodjuk arról, hogy diákjaink elsajátítsák a matematikai funkciók és táblázatok átfogó ismeretét, hangsúlyt helyezünk a matematikai fogalmi és gyakorlati megértésére főleg szöveges feladatokon keresztül, megmutatjuk Isten soha nem változó személyét az időtlen logikai, matematikai rendszereken keresztül, melyeket az embernek adott az értelem ajándékaként. A tárgy három pillére: algebra, számtan, geometria.

Vizuális kultúra és médiaismeret (Art of Seeing)

A komplex művészeti oktatás a klasszikus keresztény tanterv egyik legfontosabb jellemzője. Ebben a tantárgyban integráltan megjelennek a magyar kerettantervi struktúra két tantárgyának, a vizuális kultúrának és a médiaismeretnek a tananyagtartalmai.

Táblajáték és digitális kultúra (Board game & Digital Culture)

A tantárgy integráló, ahogy az Art of Seeing, a magyar kerettanterv két tantárgyának, a digitális kultúrának és a technika és tervezésnek a tananyagtartalmait is beemeli.
A foglalkozás keretein belül a sakk alapvető szabályait és szabályszerűségeit is elsajátítják a diákok. A sakkot mint taneszközt alkalmazva szabályrendszerként való használata nyomán a tárgy célja a kombinatorika és az absztrahálás, a tervezési készség és a kreativitás fejlesztése is. A tárgy ezen felül több, később fontossá váló készséget és tanulásmódszertani eszköz fejlesztését is segíti: a sportszerűség és a versenyszellem, a rendszeresség és a koncentráció.

Testnevelés

A tantárgyat mindenben a magyar elvárásokhoz igazodik, különösen a kötelező mérések miatt ragaszkodunk a tananyagtartalomhoz. Az egészség védelme, a versenysport támogatása meghatározó a Veritas értékrendjében. Felmentést heti két testnevelés óra látogatása alól adunk igazolt, versenyszerűen sportoló tanulóinknak.

Ének-zene

Lásd a Retorikánál a speciális tantárgyakon belül.

Speciális tantárgyak

Omnibus

Ez a tantárgy az amerikai Veritas iskola alapkövetelménye, erőteljesen interdiszciplináris, három tárgyat fed le: 1. a célnyelvi civilizáció, mely tananyagtartalmában és óraszámában teljesen megfelel a magyar kerettantervi előírásoknak. 2. A gazdaságföldrajzot, mely szintén tananyagtartalmában és óraszámában teljesen megfelel a hazai kerettantervi előírásoknak. 3. Végül pedig maga az Omnibus tantárgy, amely Magyarországon nem létezik, így nem a hazai kerettantervnek, hanem a klasszikus keresztény előírásoknak felel meg. Ötvözi és kiegészíti a magyar rendszer célnyelvi civilizáció és történelem tárgyait. Ezáltal számos területet érint: irodalom, kultúrtörténet, vallástörténet, teológia.

Bibliaismeret

A diákok a Bibliáról, a megváltás történetéről tanulnak. Célunk, hogy, bátorítsuk őket a szöveg és a szövegkörnyezet megértésére, amit számos igemagyarázati alapelvvel támasztunk alá. A tanári illusztrációk és magyarázatok segítségével hagyjuk a Szentírást magáért beszélni. Rávilágítunk arra, miért tekinthető a Biblia „a Könyvnek”.
A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak a fejlesztése, alakítása. A Biblia és annak tanítása több évezredes múltra tekint vissza. A magyar köznevelésbe most újból bevezetett hittan létfontosságú ahhoz, hogy a felnövekvő generációk keresztény emberként tudjanak majd szembenézni korunk megannyi új és régi kihívásával. A tantárgy legfontosabb pedagógiai jellemzője az erkölcstannal megegyezően, az értékek közvetítése, valamint az, hogy Isten Igéjének alapnormái egyre inkább a tanulók viselkedésének belső szabályozó erőivé váljanak.

Logika

Ez a tantárgy a hazai általános és középiskolai rendszerben nem létezik. A tantárgyat a Veritas tantervi háló a matematika tárgy alá sorolja be. Ennek oka az, hogy a logika az érvényes következtetések és bizonyítások, illetve az ezzel összefüggő filozófiai, matematikai, nyelvészeti és tudományos módszertani kérdések tudománya. A logika a filozófia része egyfelől a hagyományos besorolás miatt, másrészt amiatt, hogy a logikai elméletek szoros kapcsolatban vannak ismeretelméleti és nyelvfilozófiai kérdésekkel. Ezen felül a 19. század vége óta a logika elválaszthatatlanul összefonódott a matematikával.
A tárgy célja a matematikai, deduktív logikai készségek fejlesztése, a logikus gondolkodás erősítése, a matematika módszerek, mint diagrammok, táblázatok értelmezése.
Később ez kiegészül a következővel: az induktív logikai és érvelési készségek fejlesztése, ezáltal a társadalomtudományi területeken (például esszéírás) a tanulói eredményesség növelése.

Retorika

A tantárgy integráló, az órahálóban jelölt évfolyamokon az ének-zenét is magába foglalja, kiegészülve a klasszikus keresztény tanterv Trivium-rendszerének megfelelő utolsó fokozat retorika blokkjával.
A retorikaóra célja, hogy megismertesse a diákokat a kiemelkedő, történelmi-szónoki pályaképekkel, művekkel a beszédek elemzésén keresztül az ethosz, a logosz és a pátosz segítségével.
Célunk, hogy a tanulók megismerjék a meggyőző kommunikáció, az érvelés és az írás kulcsfontosságú fogalmait.
A kurzus a Trivium fogalma köré szerveződik: tudás (nyelvtan), megértés (logika) és a tudás kifelé történő közvetítése megalapozott vélemény és érvek formájában (retorika). Így a tantárgy szoros kapcsolatban áll más alaptárgyakkal, mint a történelem, a logika, az angol nyelv és irodalom, a természettudományok, ezáltal szilárd alapot teremt ezen területek megértéséhez és értékeléséhez. A retorika tehát interdiszciplináris hídként működik a tantárgyak között.

Tudományos írás (Thesis Writing)

Inkább egy program, mint önálló tantárgy: egy tantárgyi integrációs módszertani együttműködés a szövegértés és szövegalkotás területén. Így érinti a magyar nyelv és irodalmat, az angol nyelvet, az Omnibust, a retorikát. Tananyagtartalom szintjén elsősorban a retorikában jelenik meg, továbbá tanulószoba, illetve a konzulensi rendszer révén külön foglalkozások keretében gyakorolják a tanulók a szövegalkotást.
A program a Veritas-rendszer egyik alapvető elvárása, a tanulókat felkészíti arra, hogy képesek legyenek a retorikai szint elsajátításával az objektív, tudományos szövegek alkotására (az érvelő esszén túl is). A program magyar adaptációja tudományos és hivatalos szövegtípusokból álló portfólió összeállítását és megvédését várja el a diákoktól. A program elsődleges célja, hogy a diákokat megismertesse a tudományos írással, ezáltal pedig olyan készségeket is fejleszteni lehet, mint például a kritikus, az analitikus, a konceptuális, a kutatói gondolkodás és attitűd, a fogalomalkotási készségek, a kommunikációs készségek, az általános íráskészség, a kutatási készségek, az időgazdálkodás, a digitális készségek. Továbbá a tézisírás a tanulókat már az egyetemi évek előtt bevezeti ezzel a tudományos szövegek világába, megismerteti őket azok legfontosabb összetevőivel, szerkezetével, hivatkozási rendszerével, az ehhez tartozó kutatási és szövegalkotási munkákkal.